Eljött a péntek. A mutatványa aránylag elkészült, már csak a trapézos rész hiányzott. Elindult hát, hogy megnézze kész van e a színpad, mert gyakorolnia kellene. Lassan ment, csak sétált, nem sietett sehová. Amint így sétálgat, meglátta a Kaleido Színpadot. Nem bírta megállni, hogy ne csodálja meg közelebbről.

- A következő műsorszám a Csipkerózsika! – nagyon megörült. Ez a kedvenc meséje. – Ezt meg kell néznem!- ezekkel a szavakkal rohant be a színpadhoz jegyet vásárolni az előadásra.

- Jó napot! Egy jegyet szeretnék kérni, a Csipkerózsika című előadásra!

- Egy pillanat! – utasította az eladó és szabad jegyet keresett az előadásra. – Igen, már csak egy jegyünk maradt két hét múlva szombaton, ez az utolsó előadás. Kéri a jegyet?

- Szombaton? De nekem szombaton előadásom lesz!

- Akkor tehát nem kéri a jegyet!

- De, megveszem. Mennyibe kerül, és mikor lesz?

- 4 órakor kezdődik és 4.50!

- 4-kor?

- Igen kisasszony.

- De …- mondta és a többi szavát már csak gondolataiban folytatta. – nekem akkor lesz az előadásom!

- Tehát, akkor kéri vagy nem?

- Kérem, tegye félre, mindjárt visszajövök! – mondta és már rohant is a boltba. Meg sem állt a főnök irodájáig ott bekopogtatott.

- Ki az? – szólt ki a főnök az ajtó mögül.

- Én vagyok az uram. – és Cedy belépett az ajtón.

- Óh, mit szeretne kisasszony?

- Uram, az a helyzet, hogy szeretném, ha két hét múlva szombaton…

- Igen?

- Tehát akkor másfél órával, hamarabb kezdődne az előadás.

- És miért kéred tőlem ezt?

- Azért, mert el szeretnék menni a Kaleido Színpadhoz megnézni a Csipkerózsika című előadásukat!

- Sajnálom kislány, de az a helyzet, hogy a bolt fél négykor zár, ezért lépsz fel te négykor!

- És mi lenne, ha éjszakai műsor lenne, és megvilágítással?

- Az rengeteg pénzbe kerül, de ha nem kérsz fizetés a most hétvégi előadásért, hanem a világításra szánod, akkor rendben!

- Te jó ég mit tegyek? – gondolta Cedy – Ha most nem kérek pénzt, akkor az enyém is teljesen elfogyik! Nem ezt nem tehetem! Nem nézhetem meg az előadást. – Cedy alig bírta visszatartani a sírást. – Akkor – folytatta immár hangosan – nem nézem meg a műsort!

- Helyesen döntöttél! Akkor marad minden úgy ahogy megbeszéltük.

- Igen. – ezzel eltávozott az irodából. De még egy utolsó mondatot odavetett a főnökének- Megyek gyakorolni!

- Jól teszed- szólt a férfi.

Cedy kiment a színpadra és elkezdett gyakorolni! Hatalmas mutatványokkal kápráztatta el azokat, akik a székeket hordták a másnapi előadáshoz. Cedy táskájából elővette a diabolót is és néhány munkást megkért, hogy húzzák ki a trapéz alatti kötelet. Rakják ki a két trambulint is. Cedy magasra ugrott a trambulinnal és elkapta a trapézt minden erejét összeszedve, meglendítette és hatalmas méretű ugrással, elengedte és mozdulatlanul esett lefelé. Minden munkás a szívéhez kapott.

- Kisasszony vigyázzon lefog esni! – kiáltott az egyik. – Túl nagyot ugrott.

De a lány mintha meg sem hallotta volna. Minden embernek földbe gyökerezett a lába. A kislány pedig nyugodtan zuhant lefelé, és a kötélre érkezett, semmije nem mozdult meg a szemét lehunyta, és kecsesen állt a kötélen. Mindenki megdöbbent. Aztán elmosolyodott kinyitotta a szemét és leugrott a földre:

- Milyen volt? – kérdezte a megdöbbent férfiakat.

- Csodálatos! – mondták, még mindig elhalva a mutatványon.

- Hm… Tehát tetszett. –mondta és visszament gyakorolni. Sokáig ugrált a kötélen, és lendült a trapézon, addig még besötétedett.

- Ideje mennem – mondta, és meghajolt a széken ülő embereknek. Igaz, hogy már műszakuknak vége volt, de itt maradtak figyelni Cedyt amint gyakorol. A lány hatalmas tapsvihart kapott ismét. Aztán összepakolta kishátizsákjába minden cuccát, és elindult hazafelé. Útközben ismét ellátogatott a Kaleido Színpadhoz, hogy visszamondja a félretett jegyet.

- Jó estét! – köszöntötte az eladót.

- Jó estét! Miben segíthetek?

- Én a félretetetett jegyet szeretném visszamondani.

- Rendben van, de az előbb valaki szintén visszamondta a keddi előadásról. Érdekli a jegy?

- Igen, hát persze!

- Rendben akkor most fizeti, vagy majd később?

- Majd hétfőn kifizetem.

- Rendben, akkor félreteszem, további szép estét! – mosolygott rá az eladó.

- Önnek is! – mosolygott vissza Cedy. És ebben a pillanatban hatalmas tömeg indult meg kifelé az ajtókon. Valószínűleg véget ért az esti előadás.

- Itt az idő! – gondolta Cedy – most megmutatom! – és ezzel a kapuban termett, letette hátizsákját, magasat ugrott a levegőben, gyönyörű pörgéssel ötvözte az ugrást. Erre az ugrásra mindenki a közelébe ment. Cedy körültekintett és még egyet ugrott, és ismét szép pörgét rakott a végére. A lány ezután előkotorta táskájából diabolóját, és felugrott, előlökte a diabolót, és pörögve elkapta, és ismét eldobta. Így játszott a levegőben a diabolójával. Mindenki el volt halva. Még Rosetta is, aki éppen abban a pillanatban lépett ki a kapu elé. Azonnal berohant, az Sora öltözőjébe:

- Sora, gyere gyorsan!

- Mi a baj Rosetta?- kérdezte Sora.

- Semmi baj nincs, csak gyere! – ezzel megrántotta Sora karját és kihúzta az ajtón. Kivezette a kapu elé és rámutatott Cedyre.

- Elképesztő! – rebegte Sora. – Micsoda tartás, és kecsesség! Rosetta! Szólj Kalosnak, ezt neki is látnia kell!

- Megyek! – mondta Rosetta és már a főnök irodájánál is termett, bekopogtatott.

- Ki az?

- Én vagyok az Rosetta!

- Gyere be!

- Főnök, jöjjön, kérem a kapuba, mutatni szeretnék valamit. Sora küldött.

- Azonnal megyek! – mondta és felállt az íróasztalától. Elindult Rosettával a kapu elé. Amikor kiléptek az ajtón Kalos elcsodálkozott:

- Apám! Micsoda lábak!

- De főnök!

- Vagyis, úgy értem…

- Tudom, hogy értetted. – szólt kedvesen Sora.

- Ez egyszerűen csodálatos! – mondta Kalos.

- Igen az! – mondta Sora.- Csodálatos! Rosetta! – szólt viccesen Sora- veszélyben a címed!

- Az biztos. –mondta csendesen a kislány.- De még milyen veszélyben! – folytatta elgondolkozva. És ebben a pillanatban Cedy megállt a földön és mindenki ujjongott és tapsolt.

- Köszönöm! Köszönöm! – mondta Cedy. Lassacskán elszállingózott a tömeg.

- Kár, hogy ezt Layla nem látta. – mondta csodálkozó tekintettel Sora.

- Tévedés, láttam.- mondta hidegen a hátuk mögül Layla. Kalos elindult a kislány felé magabiztos léptekkel.

- Igen uram, mit szeretne? – kérdezte hidegen Cedy.

- Azt szeretném, hogy lépj be közénk! – mondta határozottan Kalos.

- Hova közénk? – kérdezett vissza a meglepett lány. Mielőtt még Kalos válaszolhatott volna Sora közbe lépett:

- Hát a Kaleido Társulatba! Szemem sarkából láttalak a válogatáson, és tudtam, hogyha tényleg tudsz valamit, akkor biztosan bejutsz majd. Ne mond, hogy nem ez az álmod!

- De igen. Sajnos már leszerződtem a közeli boltban, sajnálom. – a leány majdnem könnyezett de visszatartotta a sírást. – Most... Most… most mennem kell! – mondta elhaló hangon. És könnyekkel teli szemmel elsietett.

- De a táskád! A táskád itt maradt! – kiáltott utána Sora, de már ezt nem hallotta. Sora utána szaladt. – Várj a táskád itt maradt!- kiabálta, de a lány még mindig nem hallotta. – Cedy Janett – olvasta a táskán lévő nevet.- Cedy! A táskád! – ebben a pillanatban a lány a kezére nézett nem volt nála semmi.

- Hol a táskám? –kérdezte önmagától. A saját kérdésére abbahagyta a futást és megfordult. Meglátta Sorát, ahogy fut utána a táskával.

- Cedy, a táskád ott maradt!- szólt Sora mikor megállt a rémült lány előtt.

- Köszönöm. – mondta megszeppenve.

- Óh, semmiség. Bárkiért megtettem volna ezt. Hol laksz? Ha gondolod hazakísérlek.

- Arra! – mutatott a lány egy bizonyos irányba.

- Akkor menjünk.- mondta mosolyogva Sora.