Délután van. Európában járunk. Egy kislány most indul, hogy minden álmát valóra váltsa. Hosszú szőke haja, csak úgy lobog a szélben. Kék szemei csillognak a könnyektől. Ez a búcsú ideje:

-         Szia, Cedy! Sok sikert!

-         Szia, Cedy! Nagyon fogsz hiányozni nekünk!

-         Viszlát Cedy! Járj sikerrel!

Ezt kapja a kis Cedy Janett és még sok ölelést és csókot. Búcsúzik az ismerősöktől, Amerikába utazik. Az idő véges, indulni kell. Fel száll a repülőre, és még egy utolsó könnyes búcsút int. És ezzel eltűntek az ismerősök könnyel teli szemei tekintete elől. A kislányt szótlanul megkeresi helyét és leül. Kinéz a repülő kis ablakán és integet, bár nem látja a barátokat. Csak integet. És ezután mély álomba merül. Hatalmas tapsvihar, ő következik, ezzel felmászik a trapézra és ellendül. Hatalmasakat perdül és elkapja a másik trapézt. Mindenkit ámulatba ejt a mutatvány. A semmiből előtűnik egy kötél rá áll és ott is sikert arat. Olyan magasra ugrik, hogy az embernek kiakad a nyaka, ha végignézi az ugrást. Az ötödik ugrásnál mikor visszaérkezik a kifeszített kötélre egy diabolót tart a kezében. Ügyesen játszik a diabolóval, mindenki élvezi. Egyszer csak a diaboló a nyaka köré tekeredik, és majd megfojtja. A közönség nevet, sőt kacag a szerencsétlen gyermeken. A lány nem tud szólni, és kinyitja a szemét. Saját magát fojtogatta. Körülnéz látta e valaki? De senki, mindenki alszik. Csak egy rossz álom volt. De vajon a jövőt jósolta? Mindegy gondolja, és ismét elalszik. Pár órával később, arra ébred, hogy a repülő megáll. Gyorsan felpattan, és leszálláshoz készülődik. Lent megkapja a csomagját és rápillant órájára.

-Mi? Négy óra? Úristen! El fogok késni!- és ezzel szaladt mintha a szél vitte volna. És aztán megállt. Hol vagyok?

-Elnézést! –szólít meg egy ismeretlen hölgyet - Merre van a Kaleido Színpad?

-Azon a sarkon balra!- válaszol a hölgy.

-Köszönöm szépen!- és ezzel elindul amerre a hölgy mutatott. Már meg is látta és befut a terembe, ahol a válogatást tartják.

- Rendben, tehát ennyi volt a válogatás! Nem sokára kirakjuk a bejutottak listáját. –mondta, Ken a társulat menedzsere. Layla és Sora elindultak az ajtó felé, és ezzel mindenki távozott.

-Várjanak!- szólt Cedy- én is a válogatásra jöttem! Kérem!

- Ezt már nem hallják kislány!- szólt egy ismeretlen lány- Elkéstél! Próbálkozz jövőre!

-Jövőre? De én nem jöhetek vissza…- itt elakadt a szava könnyek szöktek ki a szeméből és elrohant csomagjával együtt.

–Elkéstem! Lemaradtam a válogatásról! Nem lehetek artista! Itt nem! Vége az álmomnak! Haza kell mennem!- ennél a mondatnál még jobban elkezdett sírni.

-Haza kell mennem! - és leült a színpad előtti padra és halkan sírt. Nem tudta elhinni, hogy lemaradt. Ekkor valaki megérintette a hátát. Felnézett. Vörös szemei az ismeretlen alakra meredtek. Ken volt az.

- Miért sír kisasszony? –kérdezte kedvesen.

-Én… Én…- nem tudta befejezni a mondatát.

- Mi a baj? – kérdezte a fiú.

- Én- itt egy hatalmasat sóhajtott- Én, nem lehetek tagja a Kaleido Társulatnak.

- Nem jutott be a válogatáson? Hiszen még ki sem tettük a bejutottak listáját!

- Nem, én még a válogatáson sem vettem részt.

-Hogy, hogy? Én ezt nem értem!

- Úgy, hogy elkéstem.- és itt újabb könnyek szöktek ki a szeméből.

- Ne sírjon, kérem, lesz még válogatás jövőre is!

- De engem csak a mostanira engedtek el a szüleim. Jövőre máshova megyek.

-Ne butáskodjon már, nemcsak itt lehet magából jó artista.

-De nekem ez volt az álmom! Minden vágyam az volt, hogy itt lépjek fel.

- Mintha Sora kisasszonyt hallanám! Ő is ugyan így járt, csak ő még kicsit hamarabb érkezett, de szerencséje is volt.

- Igazán? – ezzel abba hagyta a sírást – Sora kisasszony? Ő is lekéste a válogatást?

- Igen, és őt sem engedték volna el a szülei még egyszer! Nekem most mennem!

- Köszönöm!

- Mit köszön?

-Hát, hogy megvigasztalt! – ezzel letörölte könnyeit. Ken elmosolyodott:

-Nagyon szívesen! –Cedy visszamosolygott a fiúra, aki pár perc múlva eltűnt a szeme elől. Cedy felállt, és elindult a repülőtér felé, hogy jegyet vegyen a következő gépre.

- Megfutamodok, megfutamodok, mert nem vehettem részt a válogatáson. Nem tudtam részt venni rajta! Megfutamodok.- ezen járt a gondolata. Nem hitte el, hogy ennyivel vége az álmának.

- Ez nem igaz! Ez nem lehet igaz! Nem, én nem! –erőt vett magán és így folytatta gondolatát- Én nem fogom feladni! - És elindult a másik irányba- Elég pénzt adtak a szüleim ahhoz, hogy egy kicsit megpihenjek. –házat keresett, ahol éjszakázhat. Több tucat háznál járt, de nem találta a megfelelőt. Nem volt olyan, ami aránylag olcsó, de van benne bútor. Későre járt. Besötétedett. De ő még mindig az utcát járta. Kétségbeesett pillantásokkal kutatta az utca hirdetéseit. Éhes volt és fáradt, nem tudta hol szállhatna meg. Az utca rideg volt éjszaka. Egy papíron megakadt a szeme:

- Albérlőt keresünk! A szoba bútorozott, háziállat tartása TILOS! Az árban megegyezünk. Minimum bérlési idő 1 hét.

Tovább nem olvasta a hirdetést megnézte a címet. És ránézett az egyik házra, helyben volt, az előtte lévő ház az.

-Micsoda mázli! – gondolta magában és máris az ajtónál termett és kopogtatott. Egy idősebb fickó nyitott neki ajtót.

-Jó estét! A szoba iránt érdeklődnék.

-Úgy érti a ház iránt, mert az egész házat adom ki, nem túl nagy hely, de otthonos, kerüljön beljebb.

Igen, Cedynek pont erre volt szüksége, kisebb ház, bútorozott és otthonos.

-         És mennyi lenne egy hétre?

-         50 dollár, de üljön le a kanapéra, megbeszélhetjük a dolgot. – ezzel beinvitálta a nappaliba, és megegyeztek egy igazán olcsó árban. Cedy kicsomagolt és befeküdt az ágyba.

-         Hosszú napom volt! – mondta és elaludt.